Nem lesz könnyű dolga Obamának novemberben: csökkenő népszerűsége mellett azzal is meg kell majd küzdenie, hogy az Államok évszázados választási rendszerét a jobboldal ott írja át, ahol tudja, saját malmára hajtva a vizet. Ráadásul a 2010-es népszámlálás eredményeképpen átalakult, melyik állam "szava" mennyit nyom a latban az elnökválasztás estéjén – ez sem javít a jelenlegi elnök esélyein.
Nem csalás, csak cseles
Nem titok, hogy az USA-beli választási rendszer nem példázza a leghűebben a választói akaratot: a bonyolult szisztémában minden állam meghatározott számú elektor felett (az egyszerűség kedvéért legyen: voks) rendelkezik, és aki az adott államban nyer, ha akár csak 1%-kal is, az viszi az állam összes voksát (ez az 50-ből csak 2 helyen van másképp). Ez az úgynevezett "győztes mindent visz" elve.
Ezt a bevett rendet bontanák meg a republikánusok Pennsylvaniában, ami tipikus baloldali ("kék") államnak számít, tehát eddig a demokraták vitték mind a 21 voksát. A jobboldal javaslata szerint, eddig példátlan módon, a szavazatokat körzetenként számolnák össze (akárcsak Magyarországon) – logikus módon tehát a módosítással a republikánusok csak jól járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a pennsylvaniai irányítás is az ő kezükben van, amit ki is használtak arra, hogy a népszámlálásra hivatkozva saját szájízük szerint rajzolják újra a körzeteket, így adva maguknak helyből kb. 12 voksnyi előnyt, ami egy szoros eredmény esetén mindent eldöntő lehet.
A szavazati jogot is megvonták
Míg a fenti javaslatok még döntéshozatalra várnak, több állam már most szavazati jogot korlátozó intézkedéseket foganatosított – talán nem meglepő, hogy inkább a demokrata bázis kárára. Öthelyütt lerövidítették a korai szavazás időszakát (ezt az használhatta ki, aki a választás napján nem ért rá), Floridában és Iowában elvették a jelenlegi és volt elítéltek szavazati jogát. Szintén öt államban bevezették, hogy az eddigiekkel ellentétben a szavazóknak fényképes igazolvánnyal kell igazolni magukat. Bill Clinton ex-elnök szerint ezzel a jellemzően liberális, egyetemista, fekete és spanyolajkú réteg jogait csorbították meg.
6 pont előny a republikánusoknak
A 2010-es népszámlálás kis mértékben átrendezte a választói térképet: bizonyos államok több voksot/elektort kaptak, mások kevesebbet. Ez a változás is a demokratákat sújtotta: 6 biztos pontnak számító államuktól vontak el egy-egy voksot, míg a republikánusok ennyit kaptak. Talán nem tűnik soknak, de a fentiekkel egybevetve már igen éles verseny rajzolódik ki novemberre.